2012. május 10., csütörtök

Foglaló vagy előleg?

Foglaljunk hát. Így csak 30+20 a befizetnivaló (utóbbi talán 10-re módosul, ha végre elérhető lesz a csatlakozó szülő számára kitölthető nyomtatvány), kapunk reggelit, van főzési lehetőség és ingyen a strand. A nagylány meg a nagyfiú meg majd utazgatnak át két faluval odébbról vonattal. Vagy az üdülőben szemet hunynak felettük, hiszen a kicsik után tkp. nem kellene fizetnünk semmit. Egyébként is két négyágyas apartmant dob ki nekem a rendszer, ha hatunknak  akarok foglalni - micsoda pazarlás, ezek a legdrágábbak egyébként! (Minden kétágyas szoba és apartman is pótágyazható: van két fotelágy a szobákban...)
Majd előtte elmegyünk a nagymamához, legalább viszünk magunkkal friss gyümölcsöt is visszafelé a Balatonra.
Tehát lefoglaltam az alkalmas, augusztus eleji időpontot, reméljük, nem jön semmi közbe, mert lemondani nem lehet, és lecsúszunk a következő lehetőségről is, mert aki nyert - ha élt a lehetőséggel, ha nem -, jövőre nem pályázhat. Pár napra rá - az eredeti önrész-befizetési határidővel egyidőben - találkoztam az egyetlen új hírrel az Erzsébet-program honlapján:
Április végétől minden, e-szelvény számmal rendelkező pályázó megtekintheti a foglalási rendszerben található, az Erzsébet-programban résztvevő üdülőket, turnusokat és az árakat, foglalni viszont továbbra is csak akkor lehet, ha a sikeres pályázó befizette az önrészt, mivel az üdülési támogatás csak így érvényes.

Az MNÜA meghosszabbította az önrész befizetésének határidejét, így a pályázók által fizetendő 10 ezer, valamint a nagycsaládosok esetében a gyermekek, illetve a fogyatékossággal élők esetében a kísérők után fizetendő 5 ezer forintos önrészt legkésőbb 2012. május 25-ig van lehetősége az érintetteknek befizetni.

A nagycsaládosok számára kedvező döntés, hogy a csatlakozó szülőnek nem 20 ezer, hanem 10 ezer forintot kell befizetni. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány ezzel is segíti a nehéz anyagi helyzetben lévő, több gyermeket nevelő családokat. Azok a nagycsaládosok, akik szeretnék igénybe venni a kedvezményt, kérjük, hogy a csatlakozó szülő adataival töltsék ki online a 2012. május 4-től elérhető Kiegészítő pályázati adatlapot legkésőbb 3 munkanappal az üdülés megkezdése előtt. A csatlakozó szülő után fizetendő 10 ezer forintot lehetőség van kiegyenlíteni banki átutalással (számlaszám: OTP Bank 117 94 008 – 205 40 498), illetve a www.erzsebetprogram.hu oldalon 2012. május 4-től elérhető bankkártyás fizetéssel is.
Ezek a jó hírek, úgy látszik, mégis van remény arra, hogy az idei  pályázók ne csak kísérleti nyulai legyenek ennek a programnak. Persze mindez valószínűleg köszönhető annak a rengeteg panasznak, ami a félreérthető, némiképp zsákbamacskát áruló pályázati kiírással és a meglepetéses foglalási rendszerrel kapcsolatban eljutott a program kiíróinak a füléig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése