2012. május 4., péntek

Mibe is lóg az ember keze...?

Persze megpályáztuk. Végre, az üdülési csekk teljesen céges juttatássá válása után egy olyan pályázat, amire megfelelőek a paramétereink. Ideális eset, van a családban 8 órában dolgozó ember, meg rengeteg gyerek, és egy 8 felé osztott fizetés igazán nem sok. Eszünkbe sem jutott, hogy a másik szülő - jelen esetben én - nem tartozik majd a támogatottak körébe, hogy a nagyobb gyerekekről ne is beszéljünk...
De nem érdemes ennyire előreszaladni, most még mindenki happy, mert azt már jó előre megnéztük az interneten, hogy a kedvenc balatoni szállodánk milyen áron adja idén a szobáit, és úgy tűnik, ha nyerünk, simán kijön mindannyiunknak az egy hét nyaralás.
Itt utólag megjegyezném, hogy ma már ez a link nem él, de néhány napja még megvolt. Nekiálltak takarítani? Helyette ezt  próbálhatod.
Persze előre lefoglalni azért nem mertük, mert mi van, ha mégse - hiszen az üdülési csekkes pályázatokban is próbálkoztunk pl. a nagymamákkal anno, de valamiért nem sikerült egyiknek sem.
És végre megkaptuk az értesítést: 30.000 Ft önrész befizetésével 120.000 Ft értékű üdülési támogatást kaptunk a férjem és a négy kisebb gyerek nevére. Rendben, hogy állami üdülőkben használható csak fel, a miénk is az, önkormányzati.
Fel is hívtuk pár nap múlva, amikor befizettük az önrészt, az üdültetésért felelős embert az önkormányzatnál - és ekkor jött az első meglepetés: a hónap elsejétől nem ők intézik az ügyeket, az üdülőt átvette a Human Jövő Alapítvány, még csak a papírmunkán vannak túl, az eddigi foglalások élnek továbbra is, de hogy mi lesz ezután...?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése