A következő címkéjű bejegyzések mutatása: üdülési csekk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: üdülési csekk. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 7., hétfő

Erzsébet-program = üdülési csekk???

Ha kicsit korábban feltételeztem volna, hogy az Erzsébet-program nem az üdülési csekk egy átnevezett változata, biztosan jobban körülnéztem volna az interneten már hamarabb.
Hiszen az ad6kap6 fóruma már az új pályázatok megjelenésétől ontja az információkat. Amelyek állandóan változnak.
A bejegyzések jelentős része kezdődik így: "ma beszéltem az ügyintézővel, és azt mondta..."
A pályázási lehetőség indulásakor még azonosnak tűnt az alaposabb utánajárók információi szerint is az üdülési csekkel:
"én azt az infót kaptam h ez pontosan olyan üdülési csekk mint ami régebben volt és ezt ott lehet felhasználni ahol eddig a régit lehetett" - január 18-i bejegyzés.
"sikerült beszélnem velük telefonon, amit megtudtam :
1. névre szólóan állítják ki a csekket de ez nem azt jelenti h ne vihetnéd el az anyósodat is ha akarod, a csekkből fizetheted az ő szállását étkezését stb.. is.
a lényeg h aki kapta a csekket az fizessen vele vagy a törvényes képviselője

2. lesz egy lista h hol lehet felhasználni a csekket nem csak szállásra hanem étkezésre wellnessre fürdőre is az adott hely bármely szolgáltatására
3. nem csak a Mátra és a Balaton ahol vannak ezek a helyek
4. ha megvan a lista felteszik a honlapra és annak is elküldik aki nyert a pályázaton" - január 23-án írta a fórum indítója.
Később azért már ő sem ilyen optimista:  
"én is elkeseredtem
pláne azért mert még pluszba fizetnem kell ha én is szeretnék menni nyaralni mert ugye a pályázat csak 1 szülő + gyerekek
és mi van a másik szülővel????
na annak ha menni akar akkor fizetnie kell pluszban
és mi van ha nem tudok/akarok 1 hetet a Balatonnál tölteni mert mondjuk én 2 helyre szeretnék elmenni ? [...]
szal azt hittem jobb lesz
most úgy áll h legszívesebben visszamondanám az egészet
ÜCS-vel nagyon jókat nyaraltunk mikor pályáztam de ez..............?" - és még csak március elejét írunk...
És egy kritikus megjegyzése:  
"Meglepődött -e rajta valaki, hogy a nagycsaládos támogatásba nem számít az anyuka? Vagy értelmezhetőnek találta a feltételeket? Arra vagyok kíváncsi, hogy félrevezetőnek találjátok -e így azt a pályázatot? Érthető volt -e számotokra, hogy mibe fog valójában kerülni, illetve, hogy megmondják, hogy hol és mikor és mennyi ideig üdülhetsz? [...]
Köszönjük, hogy idén végre gondoltak ránk is nagycsaládosokra, a nyugdíjasokra, fogyatékosokra és gyermekvédelmi intézményekben dolgozókra is. Kérjük a jövőben körültekintőbben írják ki a pályázatot, hogy mérlegelhesse a valóban szegény család, hogy tudja -e vállalni a pluszkiadásokat, ami ezzel jár [...] (étkezés, önrész, utazás, anyuka).
Jobb volt, amíg üdülési csekkre lehetett pályázni és a szerződött partnereknél elkölthették a pályázók. Ugyanis addig nyújtózkodhattak, és akkor és úgy, ahogy a takarójuk ért..."
- ekkortájt derült ki, hogy ki nyert a pályázaton.
Persze nem csak nagycsaládosok, hanem nyugdíjasok, fogyatékosok is pályázhattak, egyenként. Itt is adódtak kérdések:
"Nem hivatalos információ, hogy a 40.000 Ft egy főnek 5 éjszaka félpanzióval. Az utalványt csak és kizárólag egy személy, aki megnyerte a pályázatot veheti igénybe a másiknak fizetni kell.
Hát ennyit a pályázatról. Én kis naiv azt gondoltam, hogy 40000 Ft-ból 2-en el tudunk menni, de hát sajna plusz 40000 Ft-ot nem tudunk erre áldozni."
Március vége felé megjelent a fórumon a "másik oldal" képviselője is, ügyintéző az Erzsébet-programtól. Sajnos nem túl sokáig vett részt a válaszadásban, de sok mindent megvilágított, és az is kiderült, hogy ők sem túl pontosan informáltak.
"Tehát jól értelmezem? Kiérkezik, hogy nyertünk vagy nem, majd vakon befizetem az összeget, mely 25 ezer forint, anélkül, hogy tudnám, hogy nyáron tudunk -e még menni? A pályázó+3 gyerek, a pályázó párjának külön kell ugye fizetni +20 000 Ft-ot a helyszínen, ugye? Cserébe x nap múlva foglalhatok nálatok egy központi rendszeren. Lesz hely nyárra? Reálisan, őszintén?" - kérdez vissza tőle a kritikus.
Remélem, minden érdeklődőnek kedvet csináltam a ma is élő fórum olvasgatásához - aminek idézésével remélem, nem sértettem senkinek a jogait -, hiszen mára, szerencsére, sok kőbe vésett korábbi feltétel jobbra változott. A részleteket azért én is közlöm, ami már biztos: a nagycsaládosoknál a csatlakozó szülőnek már csak önrészt kell fizetnie, a befizetett, de fel nem használt önrész visszaigényelhető, és a befizetési határidő is későbbre tolódott.
Persze mostanra már sokat lefoglalták az épp aktuális választékból, amit a legkevésbé problémásnak gondoltak, hogy ne bukják el a befizetett tízezreket, mert nem számítottak ezekre a változásokra.

2012. május 4., péntek

Hurrá, nyaralunk!

Úgy kezdődött az egész, hogy megint nem lesz keret "rendes" nyaralásra - házfelújítás, ballagás, miegyéb. Persze szerencsére a barátaink balatoni házikójukat talán idén is kölcsönadják, strand közel, de hát mégis.
Évekig - egész pontosan 10 alkalommal - nyaraltunk a Balaton déli partján egy viszonylag nagy, mégis családias légkörű szállodában. Kezdetben csak üdülési csekkel jutottunk el, később volt, hogy saját erőből is futotta. Amikor lehetett reggelit-vacsorát is kérni a szállás mellé, az már királyság volt: gyerekek szívesen felkeltek időben a svédasztalos reggelihez, nap közben szendvicseztünk a parton, este pedig szép ruhás vacsora.
Egyszer aztán nem futotta a nyaralásra, mert persze akkor is házfelújítottunk, plusz az autót is nagyobbra kellett cserélni, hogy végre kényelmesen elférjünk - egyszóval kimaradt a nyaralás. Nagyon rossz volt, mind a (akkor még csak) 4 gyerek tiltakozott az eljárás ellen, és nekünk, felnőtteknek is hiányzott. Így hát folytatódott a megszokott, jól bejáratott menetrend: a nyár közepén, ha tudunk, egy hetet a balatoni hotelben töltünk, és tényleg kikapcsolódunk, lehetőleg a főzésből-mosogatásból is.
Az utóbbi időben ez egyre nehezebben sikerült, így a barátaink nyaralója teremtette meg, legalább a gyerekeknek, a "balaton-feelinget".
Idén pedig jött az újabb nagy lehetőség: az Erzsébet-program.