A következő címkéjű bejegyzések mutatása: balatoni nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: balatoni nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 18., hétfő

Illúziók és valóság II. - Étkezési lehetőség

Adós vagyok még tavalyról a nyaralási élménybeszámoló további részével.
Most, hogy ISMÉT ITT az ERZSÉBET-PROGRAM (hangos hurrát kérünk!), próbálom a teljességre törekvően frissíteni a blogot.

Kellemes meglepetés volt, hogy reggelit tényleg kaptunk, és ha nem is aranytányéron, de egy kifejezetten jó vendéglőben. Igaz, kutyagolni kellett érte reggel, de megérte. Sok - köztük meleg - ételből lehetett választani, finom volt és kiadós. Talán az innivaló lehetett volna több, a szűk 1 csésze/fő nekem kevés volt, a gyerekeknek is. De nem baj, főzni már tudtunk a szállóban, még ha illegálisan is, így reggeli előtt elkészítettük azt a pár liter teát, amire szükségünk volt.

Viszont:
Szintén meglepetésként ért, de kevésbé kellemesként, hogy bár a szálloda vezetője szerint nem tudták a vacsora kérdését hasonló módon megoldani, a recepciós hölgy véletlenül elkottyantotta, hogy van, aki vacsorajegyet is kap.
Igen, ugyanezért az árért volt félpanziós verzió is.
A más szállodákból "kiszorult" Erzsébet-programos nyaralóknak más járt. Például - és ez tényleg csak példa - azoknak a családoknak, akik olyan szállodába foglaltak szállást, ahol benne volt a vacsora is a csomagban, de valamiért mégis itt kötöttek ki: esetleg az időpontot változtatták, vagy közben mégis elfogyott a hely.

Idén újra látom a felsorolásban a balatoni szállodát - megint csak reggelivel. Ezért most eggyel több napot ér - az 5 nap ebédje-vacsorája helyett van még egy napi szállás reggelivel.

Hát, kicsit irreális, de mi nem az ebben az egészben???

2012. augusztus 13., hétfő

Illúziók és a valóság I. - Főzési lehetőség

Tegnap hazajöttünk a Balatonról...

Már többször leírtam, hogy régóta ismerjük a balatonföldvári szállodát, amelyet átvett az Erzsébet-program.

Általában apartmant szoktunk lefoglalni, mert a szálló saját konyhája már jó 20 éve nem üzemel. Hogy pontosan mikor zárták be, nem tudom, de amikor gyerekkoromban nyaraltunk ott a családdal, még működött: reggeli, ebéd, vacsora és kirándulócsomag is volt, többféle menüből lehetett választani.
A konyha 1997-2009 között már csak fizikailag volt meg - egy darabig más üdülőkben oldották meg az étkeztetést -, viszont az apartmanokban és egy közös konyhában lehetett főzni. Volt mosogató, hűtő, edények, étkészlet, tálalóeszközök, még vágódeszka és fakanál is. Mindegyikben. A nagy, kétszobás apartmanokban és a kicsi, beépített szekrényes-konyhás egyszobásokban is.

A nagy apartmanban, amelynek saját konyhája is volt (pb-gázos tűzhellyel, spejzzal), most a szálloda vezetője lakik. A többiben a kétlapos villanyrezsókat csak melegítésre alkalmas mikrosütőre cserélték. Eszközök: tányér, bögre, eszcájg. A hűtő és némelyik apartmanban a mosogató szintén megvan. Főző- ill. tálalóedények, kancsó, teáskanna, kávéfőző, merőkanál stb.: eltűntek.
Mi viszont - még ha nem is lettek volna ismereteink korábbról - ezt vettük irányadónak:
"A hotel 34 szobával (két pótágy helyezhető el bennük), valamennyi fürdőszobával, erkéllyel, hűtőszekrénnyel és televízióval rendelkezik. A négyszemélyes apartmanokban egy nappali, egy hálószoba, beépített konyha és fürdőszoba található. A szobákat társalgó, televízió-szoba, teakonyha, három számítógéppel felszerelt internetszoba és büfé egészíti ki. A szobákban és a közös a helyiségekben ingyenes internet hozzáférés van."
Ezért aztán főzésre készültünk, mivel - ritka kivételként - a balatonföldvári Erzsébet-szálló csak reggelit ígért nekünk, nem félpanziót, bár az ár és az üdülés időtartama megegyezett a hasonló színvonalú balatoni félpanziós szálláslehetőségekével. Tehát bevásároltunk a lellei Aldi-Lidl centrumban, dagadozott a hűtőtáska a gyorsan elkészíthető félkész ételektől 6 személyre.

Főzött már valaki mikrosütőben pl. túrós derelyét? Sült virslit? Levest? Milánói makarónit?

Szerencsére nekünk végül nem kellett megpróbálnunk. Bár tényleg bezárt a nagykonyha (itt egyszer főztem korábban, amikor a nagy apartmanban kifogyott a gázpalack, és a vezetőség beengedett a működőképes csak használatlan konyhába), kulcsra volt zárva a több tűzhellyel és sok edénnyel rendelkező teakonyha mindkét ajtaja is, sőt az igazgatóhoz sem lopakodtam át a szomszéd erkélyen keresztül.

Viszont áthágva a tűzrendészeti szabályzatot - miszerint saját főző- és melegítőeszközt tilos üzemeltetni -, a közelben nyaraló barátainktól (akiknél a két legnagyobbat szállásoltuk el) az idén nyáron ajándékba adott indukciós főzőlapot azért elkértük két zománcos lábossal, egy kiszedővel és egy merőkanállal együtt, és becsempésztük a mosogatóval is rendelkező apartmanba.

A kezdeti sokk után késő este, mire mindent "elrendeztünk", főztem négy liter teát és egy kis sült zöldséget, ez nagyjából helyrebillentette a lelki egyensúlyomat. Sajnos az Erzsébet-programba vetett hitemet azért nem.

2012. május 5., szombat

Szép kis telefonszámla lesz ebből!

Mikor ez kiderült, lefektettem a legkisebb gyereket, odaültem a számítógép elé, és elkezdtem keresgélni.

Erzsébet-program honlapja: sehol semmi hír az üdülőnkről. Hogy milyen árakon, mit kapunk, arról sem. Néhány szálloda a felsorolásban, név nélkül, csak a város megjelölésével - kép alapján keresgéljem ki, hogy ezek melyikek, és milyenek az áraik?
Tovább a Human Jövőhöz: 11 szálloda, az említett balatoni sehol. Foglaláshoz az Erzsébet-program honlapcíme és telefonszáma megadva.

Kikerültem az épp dolgozó burkolót, és elkezdtem telefonálni.

Human Jövő: ők nem tudnak semmit, azt sem, hogy az említett szálloda szerepel-e majd az Erzsébet-programban, egyébként is, az Erzsébetes foglalásokhoz semmi közük.
Erzsébet-program: Nem tudják, miről van szó, jelenleg a honlapjukon található szállodák közül lehet választani, nézzem meg a Human Jövő honlapját, hátha ott már szerepel.

Vissza az internethez: Google - Erzsébet program, üdülési támogatás, fórumbejegyzés (kíváncsi voltam, egyáltalán van-e valami informális csatorna a témáról, más vajon mennyit tud?) - és rátaláltam az ad6kap6 fórumára.
És most jött a feketeleves: a kolleginák bejegyzéseiből szép lassan kihámoztam a történetet az "üdülési csomagokról". Megadták azt a Human Jövős linket is, ahol a - meglehetősen ritkán frissített - aktuális csomagárak találhatóak.

Tehát: a támogatott személyek részére biztosítanak az elnyert támogatás fejében bizonyos szállodákban bizonyos időtartamra szállást, esetenként félpanzióval. Kevesebb időre, több alkalommal, esetleg más - régen az üdülési csekkel igénybe vehető - szolgáltatásra, pl. étterembe, vonatozásra, múzeumba stb. nem használható fel.
És: csak a támogatott személyekre! A másik szülő vagy nagyobb testvér, netán nagymama nem számít családtagnak, rá nem használható fel az utalvány. Aki pluszban megy, nem önrészt, hanem teljes összeget fizet ugyanarra az időszakra.

2012. május 4., péntek

Mibe is lóg az ember keze...?

Persze megpályáztuk. Végre, az üdülési csekk teljesen céges juttatássá válása után egy olyan pályázat, amire megfelelőek a paramétereink. Ideális eset, van a családban 8 órában dolgozó ember, meg rengeteg gyerek, és egy 8 felé osztott fizetés igazán nem sok. Eszünkbe sem jutott, hogy a másik szülő - jelen esetben én - nem tartozik majd a támogatottak körébe, hogy a nagyobb gyerekekről ne is beszéljünk...
De nem érdemes ennyire előreszaladni, most még mindenki happy, mert azt már jó előre megnéztük az interneten, hogy a kedvenc balatoni szállodánk milyen áron adja idén a szobáit, és úgy tűnik, ha nyerünk, simán kijön mindannyiunknak az egy hét nyaralás.
Itt utólag megjegyezném, hogy ma már ez a link nem él, de néhány napja még megvolt. Nekiálltak takarítani? Helyette ezt  próbálhatod.
Persze előre lefoglalni azért nem mertük, mert mi van, ha mégse - hiszen az üdülési csekkes pályázatokban is próbálkoztunk pl. a nagymamákkal anno, de valamiért nem sikerült egyiknek sem.
És végre megkaptuk az értesítést: 30.000 Ft önrész befizetésével 120.000 Ft értékű üdülési támogatást kaptunk a férjem és a négy kisebb gyerek nevére. Rendben, hogy állami üdülőkben használható csak fel, a miénk is az, önkormányzati.
Fel is hívtuk pár nap múlva, amikor befizettük az önrészt, az üdültetésért felelős embert az önkormányzatnál - és ekkor jött az első meglepetés: a hónap elsejétől nem ők intézik az ügyeket, az üdülőt átvette a Human Jövő Alapítvány, még csak a papírmunkán vannak túl, az eddigi foglalások élnek továbbra is, de hogy mi lesz ezután...?

Hurrá, nyaralunk!

Úgy kezdődött az egész, hogy megint nem lesz keret "rendes" nyaralásra - házfelújítás, ballagás, miegyéb. Persze szerencsére a barátaink balatoni házikójukat talán idén is kölcsönadják, strand közel, de hát mégis.
Évekig - egész pontosan 10 alkalommal - nyaraltunk a Balaton déli partján egy viszonylag nagy, mégis családias légkörű szállodában. Kezdetben csak üdülési csekkel jutottunk el, később volt, hogy saját erőből is futotta. Amikor lehetett reggelit-vacsorát is kérni a szállás mellé, az már királyság volt: gyerekek szívesen felkeltek időben a svédasztalos reggelihez, nap közben szendvicseztünk a parton, este pedig szép ruhás vacsora.
Egyszer aztán nem futotta a nyaralásra, mert persze akkor is házfelújítottunk, plusz az autót is nagyobbra kellett cserélni, hogy végre kényelmesen elférjünk - egyszóval kimaradt a nyaralás. Nagyon rossz volt, mind a (akkor még csak) 4 gyerek tiltakozott az eljárás ellen, és nekünk, felnőtteknek is hiányzott. Így hát folytatódott a megszokott, jól bejáratott menetrend: a nyár közepén, ha tudunk, egy hetet a balatoni hotelben töltünk, és tényleg kikapcsolódunk, lehetőleg a főzésből-mosogatásból is.
Az utóbbi időben ez egyre nehezebben sikerült, így a barátaink nyaralója teremtette meg, legalább a gyerekeknek, a "balaton-feelinget".
Idén pedig jött az újabb nagy lehetőség: az Erzsébet-program.